Miért éppen Thaiföld?
2018. január 27. írta: Zsófia Tamásy

Miért éppen Thaiföld?

jakob-owens-358225.jpg

Miért éppen NEM Thaiföld? Most már inkább így teszem fel a kérdést magamnak. Ahogy telik az idő, egyre jobban tetszik a döntésem, hiszen eleinte az elgondolás maga ijesztőnek tűnt, a környezetem egy részének a reakciója pedig lelombozó volt. Akár sutba is vághattam volna az egész őrült tervemet, hogy Ázsiában is kipróbáljam magam. 

Október közepe lehetett, egy unalmas kedd délután, és az olasz órára vártam. A terem előtt várakozás közben nézelődtem, és megakadt a tekintetem a faliújságon, ahol "Szakmai gyakorlat Thaiföldön" címmel egy papír volt kiragasztva. Érdekesnek találtam a felhívást, de legyintettem rá egy nagy sóhaj közben, hogy nekem már megvan a féléves gyakorlati helyem külföldön, mit módosítsak, az olyan macerás. Mint később realizáltam, ez egy buta kifogás volt, egy szavamba került az egész változtatás.

Minden héten egy hónap keresztül elolvastam a hirdetést újra és újra, amíg arra nem lettem figyelmes, hogy aznap este van a határidő. Nagy levegőt vettem és a megadott email címre levelet írtam. Ekkor is még legyintettem a dologra, hiszen úgy voltam vele, hogy eddigre minden hely betelt, vagy lesz valami kacifántos interjú, egyéb szűrő, ahol jól kibukok. 

Amíg nem jött meg a válasz, végig zongoráztam magamban ezt a B tervemet. Mit keresek én Ázsiában? Semmit, sosem volt bakancslistás hely ez a földrész, októberig sosem fantáziáltam azon, hogy ott hosszabb időt töltsek el egy nyaralós két hétnél. 

Végül is miért ne? Én mondogatom mindig, hogy lépjünk ki a komfortzónánkból, vessük bele magunkat időnkét a mély vízbe. Mikor kalandozzak jó messze, ha nem most? Nincs karrier, se gyerek, irány a nagyvilág!  

Amióta elújságoltam pár embernek az őrült ötletem, sokan feltették nekem a kérdést, hogy miért éppen Thaiföld? Nem találtam ennél távolabbi helyet? ( Óóó dehogynem, régóta Új-Zéland volt a célpont). Hát, azért Thaiföld, mert:

- Jó messze van

- Sosem voltam még ott

-Van ott egy szakmai gyakorlati lehetőség

-Egzotikus

-Láttad az Ázsia Expresszt? Én igen, és megtetszett Ázsia

-Minden vágyam, hogy találkozzak egy szőröslábú pókkal, sült, ropogós szöcskét egyek és felfaljon egy veszedelmes vadállat

Nincs ebben semmi ördöngősség. Az orrom előtt volt egy lehetőség, sokáig ízlelgettem, míg azt nem éreztem, hogy muszáj belevágnom. 

És most elmegyek izgulni, mert 48 óra múlva ilyenkor kezdődik a nagy kaland és még be se pakoltam rendesen.

 

Addig is kövess a Facebook-on!

Meg több képért az Instán is!

 Kép forrása: Unsplash

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tamasyzsofi.blog.hu/api/trackback/id/tr10013580393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása