Nemrég tettem egy kéthetes ázsiai körutat, ami roppant tanulságos és izgalmas volt. Nem tagadom, voltak nehézségek (de szépségek is!) az egyedüli utazásban. Aki egy hasonló kiruccanásban venne részt, vagy csak érdeklődik, annak hasznosnak lehetnek a most következő 14 naplóbejegyzés féleségek. Ázsiáról, őszintén. Íme:

Első nap, Bangkok

Én aztán nem a henyélésről vagyok híres, szeretek jó korán kelni. Ez az első napom egy óriási metropoliszban, még szép, hogy 4 óra alvás után is könnyű kipattanni a hostel ágyából. Igen, a költségek minimalizása érdekében egész végig ezt a szállásfajtát választottam. Ázsia, hostel...Minden tájékozódás nélkül eleinte rémképeim voltak, de meg kell, hogy mondjam, nagyon olcsón, egész jó szállásokat lehet találni. 

Farkas éhes voltam, és egy kicsit csalódott voltam, hogy a reggeli fogalma egy csokor banánban, kekszben, ananászban és kínai fánkban merül ki. Hol a rizs??? 

Miközben a "bőséges" reggelimet csipegettem, hálálkodtam magamnak, amiért előző héten megterveztem az első napomat. Ugyanis - ahogy magamat ismerem - reggel hétkor böngészném a netet a legjobb helyeket keresve majd kilenc óra is elmúlna, mire tök idegesen elhajítanám a telefonom, mondván az messze van, az drága, nem fér bele a napba...Na de szerencsére ez nem így történt.

Reggelizés közben a hostel vendégeit is szemügyre vettem, mellettem egy nagyon szép ősz hajú, derűs hatvanas- hetvenes hölgy volt, aki a hálóteremben is aludt. Érdekes, egy idős nő hostelezik, ez stílusos. Negyven év múlva én is szeretnék világot járni és a fiatal hátizsákos utazókhoz hasonlóan hostelekben megszállni. Jó, ha nagyon sok pénzem lesz, egy háromcsillagos szálloda is megteszi.

A napom átnézése után – hogy ne tököljek sokat – elindultam a buszhoz, ami pontosan a reptéren volt. Akkor, világosban sétálva esett le, hogy a szállásom és a reptér közti táv nincs egy kilométer, vagyis tíz perc gyalog. Én ugyanezt a távot előző este végig szenvedtem egy Grab taxival való fél órás megtalálással és húsz perces bolyongással és száz baht-tal (800 Ft). Remek. Bár felüljáró és úttest is van, ami miatt ekkora bőrönddel nem lett volna szerencsés átverekedni magam az úton. Akkor is maga a tény bosszantó volt.

A buszt is megtaláltam hamar, ami bevitt a városba, nagyon olcsón, mindössze négyszáz forintért. Még a kilátás is élvezhető volt közben, felhőkarcolókat és érdekes modern épületeket láttam, kicsit olyan volt, mintha egy óriás amerikai metropolisz felé tartanák csak épp egy retro szakadt buszon.

Az első állomásom a Wat Pho volt. Ez egy hatalmas és gyönyörű templom, ami nagyon híres Bangkokban és ott található a 46 méteres fekvő Buddha is. Bűn lett volna kihagyni, ezért nem is tettem.

Persze jól sejtettem, hiába volt nagyon korán, már szakadt rólam a víz, és a nagykarimájú kalap és a napszemüvegem sem segített lényegesen a helyzeten.

Bent nagy volt a tömeg, de valamiért így sem vette el a varázsát a helynek. Igyekeztem a sűrű programokkal teletűzdelt napom ellenére elég időt hagyni egy-egy állomásnak. Jó lenne átszellemülni, átérezni a hely szépségét és nem csak végigrohanni, mint egy vadbarom.

Megszállt a szabadság és a totális boldogság érzése és nem tudtam elengedni a gondolatot, hogy mennyire jó nekem itt és most, mennyire szerencsés vagyok. Majdnem három hónap munka után ma van az első olyan nap, hogy egyedül vagyok, nincsenek kötelezettségeim és a napomat úgy alakíthatom, ahogy azt én szeretném. 

Később egy szerzetes áldást adott a templom nézelődőinek és nagyon megtetszett, hogy ez nem egy futószalagszerűen működik. Még mormol valami pár mondatot, ritmusos rázással megszór szentelt vízzel, szóval nem tudtam kihagyni.  A múltkori áldás nem volt az igazi, le is szedtem a fehér karkötőt már régen, igaz, azt hagyni kell(ene) lemállani. 

Odamerészkedtem és még videózhattam is. Hatalmas élmény volt, és annak is nagyon örültem, hogy megörökíthettem a pillanatot.

Úgy emlékeztem, hogy itt van valahol a fekvő Buddha szobor is, de úgy éreztem, hogy minden templomot végigjártam, mégse találtam sehol. Végül egy európai idősebb pár igazított el. Megérte a kisebb fáradtságot, a hatalmas Buddha szobor maga volt a pompa, és soha nem láttam még ekkorát. A talpa nagyobb volt háromszor, mint én, sőt ötször. Nem lehet egybe lefotózni, mert oszlopokkal van körülvéve, de így is lélegzetelállító volt, főleg, hogy a szűk folyosón tolongtak a turisták.

Nagyon-nagyon tetszett ez a templom, viszont a meleg annál elviselhetetlenebbé vált és muszáj voltam óránként hűsítő porral beszórni magam és a kalapot és a napszemüveget is felvenni. Igaza volt a thai kollegáimnak, Bangkok klímája egyszerűen elviselhetetlen tud lenni. 

Ahogy kiléptem a híres templom együttes kapuján, nyomban letámadtak a tuk tukosok, és ezúttal elcsábultam. A floating market-et, azaz a lebegő piacot hirdették, és terveztem is elmenni erre a programra. Igaz, alapos árösszehasonlítást akartam előtte végezni, mert lényeges különbségek is lehetnek, de végül rábólintottam a borsos árú ajánlatra. Elvittek 10 bahtért azaz 80 Ft-ért a kikötőhöz és onnan 2.000 bahtért  pedig egy órán át privátban úsztattak a csónakon. Nem mondom, nagyon élveztem, de úgy gondoltam, hogy ez túl spontán és elhamarkodott döntés volt a részemről, hiszen lehet, fele ennyiért is elvittek volna, még ha pár másik emberrel, azt sem bántam volna. Basszus, egész végig mart a lelkiismeretem, amiért ennyit költöttem erre programra. Gratulálok Zsófi, ez szép húzás volt. Azért igyekeztem ezzel nem beárnyékolni az egy órás lenyűgöző csónakozást, nem mondom, azért ez nehéz feladat volt. Érdekes volt látni a nyomor házak után az aranyszínben csillogó templomot, amit aztán kisebb zöld dzsungel követett. Tényleg ámulatba ejtő volt.

Ennél a pontnál azt éreztem, hogy ha a napnak itt lenne vége, akkor is teljesen meg lennék ezzel elégedve, hiszem két remek program is kilőve. Na de hol volt még az este!

Már bőven elmúlt dél is, mire elkezdtem valami olcsó de nem olyan rossz beülős helyet keresni.Találtam is, persze csak a szokásos putri félét. Eléggé pénztárcakímélő volt, de cserébe nem is volt nagy kínálat. Maradt a rizs tükörtojással és valami darált sertéshússal és zöldséggel a tetején. Najó, ez nem volt nagy ebéd, de legalább egy kicsit pihenhettem, hűsölhettem, és pár százalék erejéig még a telefonom is töltődött. Ohh, bárcsak a tojás egy hatalmas rántott hús lett volna. 

Délután elsétáltam a következő helyszínre, a Wat Arunhoz. Ezt többen ajánlották, ezért nem hagyhattam ki. Ráadásul ha már úgy öltöztem, hogy templomozok, akkor nem tehettem másképp.

Nem hittem volna, hogy ennyire csodálatos ez a templom is. Hatalmas, fehér alapon színes minták díszítették és az egész lenyűgöző. .Még kicsit  emésztettem a látványt, lepihentem, próbáltam befogadni azt, ami elém tárult. 

A kijárathoz közeledve egy amerikai csajszi kérte, hogy fotózzam le. Váltottunk pár szót, és kiderült, hogy ő is egyedül utazgat Ázsiában! Az ilyen emberek mindig annyira motiválóak és inspirálóak.Na tessék, ha találtam az első nap egy hasonszőrűt, akkor csak nem olyan őrületes a tervem!

Még nem akartam hazamenni, ezért inkább kitaláltam, hogy kora este még elfoglalom magam a városban. Végül a kínai negyedre esett a választásom, igaz, addigra jó sokat gyalogoltam és kezdtem fáradni.

Mégis tetszett a látvány, egyáltalán nem bántam meg, hogy még ott császkáltam. Hatalmas élet volt, tele turistával és füstös street food bódékkal. Végigsétáltam a negyeden, bár nehezen találtam vacsorát, valahogy nem találtam semmi ínyemre valót. Végül persze gyorsan beláttam, hogy vagy választok valamit, vagy éhen maradok.

Természetesen nem csak sült csótány vagy szöcske volt, és nem csak nyársra tűzdelt skorpió, de ez kellően megadja a hangulatot, hogy milyen ízletes kaják közül is lehet itt válogatni.

Sajnos kezdett beesteledni, ezért inkább visszaindultam a buszpályaudvarhoz. Mire három utca sarkot elhagytam, lement a nap és hirtelen egyedül találtam magam a sötétben Bangkok utcáin. Nem mondom, azért mégis csak bennem volt a frász, hogy este hétkor még fél órányi sétára vagyok az állomástól és alig van ember körülöttem.

Elvileg a megállóban voltam, ahol lerakott délelőtt a busz. Vártam türelmesen, de nem jött, csak minden másféle járat, ami nekem nem volt jó. Már kezdtem nagyon türelmetlen lenni. Tudtam, hogy fél óránként jár, de az is eszembe jutott, hogy lehet, este hattól nem is jár és akkor hiába várok. Valamiért teljesen bepánikoltam. Nem jön a busz, este van, idegen thai emberek várakoznak az állomáson, teljesen elveszve éreztem magam. Mit keresek én itt? Ja igen, még az internetem se működött jól.

Remek, itt toporgok egy hatalmas nagy városban este és nem tudok hazajutni. Najó, máskor nem akarok ingázni, nem fogok nem a város központban megszállni, inkább fizetek többet. Hogy lehettem ilyen bolond, hogy a város szélén, a reptér mellett szállok meg?!

Végül hívtam egy Grab taxit, és az elsőnél annyira nem találtuk meg egymást, hogy törölte is az orrom előtt a foglalást. Ekkor már nagyon  ideges voltam, de annyira még nem, hogy ne tudjam betömni magamba a negyedben vett gombócokat, hiszen farkas éhes voltam.

Szerencsére találtam egy másik Grab taxit, és bár eléggé borsos áron, de hazavitt, és már annál pontnál tartottam, hogy nem érdekel mennyibe kerül, csak érjek már haza.

A történet folytatódik, ahol beszámolok arról, hogy milyen volt a világ egyik legmenőbb vizes fesztiválja és miért kell félni az utcán  vödröket tartó emberektől.

Van Facebook oldalam itt

És Instagramom itt

Képek forrása: saját