Természetesen (sajnos) épp nem akkor járt arra Leonardi DiCaprio, hanem kereken 20 éve, amikor A Part című filmet forgatták a főszereplésével. Sebaj, nélküle is ámulatba ejtő hely, ami méltán Thaiföld egyik legvonzóbb helyszíne.
Thaiföldön töltött három hónapom méltó lezárása volt a Phi Phi szigetek meglátogatása. Tisztában voltam vele, hogy kivételesen ide nem tudok egyedül eljutni, így inkább előző nap lefoglaltam egy félnapos motorcsónakos túrát. Később kiderült, a hostel lakótársam is pont aznap látogat el a szigetekre, és ő is eképpen. Csakhogy Phi Phi motorcsónakos túrából nem egy van, sőt, nem is egy cég szervezi a programokat, így mikor a kikötő felé vitt minket a transzfer busz, menet közben derült ki, hogy rossz helyen vagyok. Még szerencse, hogy visszavittek a hostelhez, és két percre rá jött értem a minibusz, ami valóban az én csoportom volt. Úgy látszik, a bénázásomat nem hagytam otthon, hanem ez velem maradt.
Baromira vártam ezt a napot, és nagy elvárásokat támasztottam Phi Phi szigetek iránt. De nem kellett csalódnom a látványban, mert pont olyan volt, mint a photoshoppolt képek a neten, vagy egy kép egy utazási iroda brosúrájában.
Phi Phi szigetek 6 szigetből áll, és az első állomásunk az Andamán-tenger gyöngyszeme, a Maya beach volt. Igen, az a hírhedt partszakasz, ahol az akkor 25 éves Leonardo DiCaprio süttette a hasát. Pontosabban részt vett a A Part c. film forgatásán, ami pár hét eltéréssel de pont 20 éve jelent meg. Persze hol van már az a homok, amin a sármos színész lépdelt...Sehol. De jó ebbe egy kicsit belegondolni.
Visszatérve a Maya Beach-re, tényleg gyönyörű, eltekintve attól, hogy ez a film megjelenése óta óriási turista paradicsom lett, és sorra kötnek ki a motorcsónakok, vagy hajók, ladikok. Persze miért csodálkozom az eszméletlen embertömegen, de azért megemlítem, hogy ne legyen senkinek se illúziója. A kihalt part látványa esélytelen, ahogy az is, hogy egy képen csak mi legyünk rajta.
Nem telt el ez a nap se úgy, hogy ne elegyedtem volna szóba egy idegennel (az egyedül utazás egyik előnye, a kényszeres nyitottság). Ezt a képet egy kedves, bájos német lánynak köszönhetem, aki szintén egyedül barangolt Ázsia országaiban. Elmesélte az életét négy mondatban, a napokban Indonéziában volt, és Thaiföldön után Srí Lanka volt az úticél, ahol Workaway-jel dolgozni fog. Ha jól emlékszem, végig fotózza ezt a pár ázsiai hónapot, kezdő fotósként próbálta beindítani a karrierjét. Lenyűgözött a huszonéves lány vagánysága, ezek az apró kis élettörténetek mind inspirálóan hatottak rám.
Mint később megtudtam, nem kevesebb mint 5000 turista fordult meg naponta (!) csak ezen a partszakaszon még 2019-ben. Ezzel a világ egyik legfrekventáltabb helyévé vált. Nem csoda, hogy besokalltak a thaiok, és a természet védelme miatt - merthogy a korallzátonyok is irtózatos pusztulásnak indultak - tehát ez a rész 2021-ig nem látogatható.
Csaknem fél óra szabadidőt kaptunk arra, hogy végig fotózzuk magunkat a partszakaszon, aztán indultunk is a további szigetekre, ahol várt minket a búváros program. Valahol még a tenger közepén megálltunk, és a hajóból kikászálódva pipával, mentőmellénnyel és búvárszemüveggel felszerelkezve megleshettük a tengeri élővilágot is. Miközben átvágtunk a hullámokon keresztül, útban megnéztük a Viking barlangot (kép lent), és úgy kötöttünk ki a Bamboo Island-re és a Khai Island-re. A legjobban ezek a szigetek tetszettek, mert egyszerre kevés turista volt a zsebkendőnyi fehér homokos szigeten.
Szóval sűrű, de élménydús nap volt. Persze rákvörösre égtem aznap megint, hiába az óránkénti kenegetés naptejjel, és az árnyékba húzódás. Szabad perceimben próbáltam elképzelni a látványt ember nélkül is, úgy csodás lenne, de azt hiszem most nem a turisták, hanem csak a majmok fogják élvezni a földi paradicsomot. Legalábbis 2021-ig biztosan.
