Aki külföldön él vagy élt, az pontosan tudja, hogy a kinti élet úgy működik, mint a szerelem. Szakaszokra bontható. Egyszer szakítanánk, máskor pedig ásó,kapa,nagyharangot vetnénk az egész kapcsolatra, így a külföldi életre is. Miért van az, hogy az egyik reggel hálát adunk, hogy a tenger mellett lakunk és a másnap pedig csomagolnánk és utaznánk...Hova is? Haza vagy tovább? 

A válasz csak ennyi: éppen átcsúsztunk egy másik szakaszba. 

Íme, a tudományos vizsgálatokkal vegyített sajátos külföldön élés szakaszaim.

1. Eufórikus és bürokratikus letelepedés

Hol is kezdjem. Az egyes országoknál vagy a külföldi életnél nézzem a szakaszokat? Mindegy is. Kezdem a külföldi életemnek az első országával, Görögországgal (itt a szemöldök megugrik). Igen, ezt az egész külföldön élősdit ott kezdtem a barátommal. Hotel munka három hónapig. 

Visszaemlékezve az elejére, életem egyik legeufórikusabb napjai voltak a mediterrán országba való költözés, hiszen annyira vágytam erre - nem a kabócákra, se nem a pohártörölgetésre - hanem a szabadságra, a világ látásra, hogy még a sarki fikuszt is imádtam. Faltuk a két eurós gyrost hétpofára, minden apró és jelentéktelen dolgot lefotóztunk és lubickoltunk a ténnyel, hogy a tengertől ötperc sétára lakunk. Esténként tervezgettük, hogy a szabadnapokon hogy fedezzük fel a szigetet, hova megyünk, mit eszünk és miket látunk majd. Ebben a szakaszban csilliónyi tervünk és célunk van. 

Az adminisztrációs dolgokkal itthon bajlódtunk, kint nem sok dolgunk volt szerencsére. Ugyanis ki szeret papírmunkával bajlódni, utánajárni, utalni és néha az elcseszett rendszerrel nyűglődni, mire elkezdhetünk dolgozni és élni? Külföldön. Úgy legálisan.

2. Kis gödör itt, kultúrsokk ott

A mézes hetek (első szakasz) vagy hónapok után a rózsaszín szemüveg is lepottyan minden ember orráról, pont úgy, mint a szerelemben. Amin eddig nevettünk, mert jópofa volt, az lehet, hogy idegesítő lesz egy idő után. Pedig a dolgok nem változtak meg, csak a szemüvegünk cserélődött le. Ezt az érzést mindenhol átéltem, ahol huzamosabb ideig éltem. A mediterrán országban már zavart a helyiek angol tudásának a hiánya, a buszok menetrendje (ami szinte feleslegesen volt kiragasztva). Thaiföldön pedig nem mindig esett jól a helyi konyha, a nagy meleg és az, hogy minden pasi szemében egy fehér lány maga az istennő. Na szóval a bámulás.

Tehát ez a szakasz egy kisebb gödör, amikor olyan kardinális kérdések is felmerülhetnek, hogy inkább szívassam még magam vagy megrázom magam és csinálom tovább. Mosolyogva, mert úgy érdemes.

3. Alkalmazkodás és új rutin

Ha jobb esetben nem menekültünk haza vagy nem álltunk tovább, akkor megbarátkozunk a tudattal, hogy ez van. Ahol fény van, ott árnyék is. Miután ezernyi Coelho idézet átfutotta - vagy mosta- az agyunkat, már elkezdünk azon dolgozni, hogyan tudjunk alkalmazkodni mindehhez. Ami otthon működött, azt lehet, hogy itt kicsit máshogy kell csinálni. Nekem az bevált, hogy a szeretett tevékenységeimet (mert van egy pár) lassan, de tudatosan beépítettem az életembe, ami különleges biztonság és otthonosság érzést adott. Ha Budapesten imádtam róni a köröket, akkor miért ne fussak Angliában vagy Thaiföldön is? Ha nem megy az írás munka után, akkor pedig veszek egy tál mangót és aközben írom a blog cikket vagy beülök egy bohém bárba és...Tehát alkalmazkodunk a helyzethez aztán kialakítjuk az otthoni rutint külföldön. Ugyanis az első szakaszban túl kell esni a lakáskeresésen, beköltözésen, munka keresésen, aztán jöhet a Maslow piramis krémje, mint az önmegvalósítás és a szociális élet. 

4. Beáll a robot

Túlvoltunk a nászutas korszakunkon a kiválasztott külföldi országgal, megszerettük, kicsit megutáltuk, majdnem szakítottunk, hazamentünk, aztán fellelkesültünk. Beállt a rutin, tudjuk, hogy hol a legolcsóbb a paradicsomos babkonzerv (Tesco mindig van), tudjuk, hogy az a kis srác lesz a piacon, aki egy kis csevej után máris olcsóbban adja a doboz papaját és minden este hétkor futunk. Már-már úgy mozgunk, mint a helyiek, úgy beszélünk mint ők  - mediterrán temperamentummal, hangosan, hadonászva - és már azt hisszük, hogy már bennszülöttek is vagyunk. Ami eddig újdonság volt és eufórikus állapotban kerültünk tőle (Úristen, egy igazi narancsfa van a kertünkben) az már unalmas. Elmegyünk mellette. Nem értékeljük. Úgy érezzük, hogy bekerültünk a gépezetbe, akár otthon is lehetnénk. Nem másabb az életünk, mint amilyen otthon volt: keményen dolgozunk, főzünk, fizetjük a lakbért. De várjunk csak.

Ezek után ott vannak az édes pluszok, hogy elugorhatunk egy másik városba, hogy még jobban megismerjük az új otthonunkat. Felfedezhetünk egy új ételt, amit nem kóstoltunk még. Lóghatunk a külföldi munkatársakkal egy pofa sörrel. Veszünk egy tajcsi leckét, ha már Ázsiában járunk. Tehát kipróbálunk mindent, ami színesíti a külföldi életünket.

Esetleg úgy is dönthetünk, hogy hazamegyünk. Vagy újra át akarjuk élni a friss hús általi lelkesedést, és továbbállunk egy másik országba. Vagy felveszünk egy másik szemüveget, ami nekünk tetszik.

 Ha tetszett, oszd, lájkold és nézz a Facebook oldalamra még több tartalomért ÉS less meg még több képet az Instagramomon!

Forrás: saját és borítókép: Unsplash