Utolsó napom Bangkokban. Három nap éppen elegendő volt arra, hogy kellően felfedezzem a fővárost és úgy érezzem, ideje vidékre húzni. Úgy látszik, hogy hiába vagyok budapesti, a metropolisz éjjel-nappali nyüzsgése, a tömeg egy idő után irritál. Hahh, pont Phuket volt a következő állomás, tengerrel, szánsájnnal és kevesebb emberrel (legalábbis ez volt az elképzelésem), és ekkor éreztem azt, hogy az útitervem tökéletesre sikeredett: a nagyváros után mindig vidék jött.

De addig is igyekeztem utoljára felfedezni a Bangkok adta szépségeket, mert azért a pár negatívum - Lsd. fentiek meg a fullasztó hőség- mellett vannak klassz dolgok is.

A reggelt a Lumphini parkban kezdtem, a neve a Lumbini-ből származik, ami Buddha  nepáli szülőhelye. Egyébként nagyon hasonló a mi Margitszigetünkhöz, a városi forgatag közepén ez maga a nyugalom szigete. Mini botanikus kert, kocogó, fitt apró termetű thai nénik, bácsik, óránként ötven darab. Sőt, lassú, elvont zenére tajcsizó csoport is található itt. 

Tetszett a park, főleg, hogy még varánuszokat is lekaphattam. Az egyik ismerősöm említette, hogy ott lesznek, ezért el is vártam, hogy élőben is láthassam a bőrös hüllőket. 

Valószínűleg ez sose lesz egy díjnyertes természetkép, de íme a bizonyíték, hogy ezek az állatok Bangkok közepén szabadlábon mozognak. Nem tudom miért, de ez is bejött, feldobta a kedvemet, hiszen utoljára varánuszt hétévesen láttam még egy természetfilmben ami nem csak VHS-en volt, de 3D-ben is lehetett nézni. Régi szép idők...

Egy tipikus kép a városról. Nagyon modern, felhőkarcolókkal, lelketlen hatalmas üvegépületekkel. Az utcán alig sétáltak emberek, bár délben érthető a forróság miatt. Én is napszemüveggel, kalappal és egy speciális hűsítő porral igyekeztem kellemesebbé tenni az elviselhetetlent - nem sok sikerrel. 

Ha már itt voltam, nem hagyhattam ki a híres Skytraint se, ami eléggé eltér a mi kis retro metróinktól. Hihetetlen gyors, és annyira nyomatják a légkondit benne, hogy a kinti hőmérséklethez képest úgy éreztem, egy hűtőben szeltem át három megállót. Két vonalon található meg a tömegközlekedési eszköz, aminek mentén számos nevezetesség, turisztikai érdekesség látható. És hogy mennyi az annyi? Átlagosan 15 baht (kb. 120 FT) egy megállóra a jegy, ami eléggé pénztárcabarát. 

Szóval ezt a rapid tömegközlekedési eszközt használtam, hogy eljussak a Jim Thompson házhoz, ami a fenti képen is látható. A ma múzeumként üzemelő épület egy amerikai katonából lett építészről lett elnevezve. Jim története azért ragadt meg bennem, mert szenvedélyesen rajongott az ázsiai művészetek iránt, később maradandó munkát hátrahagyva maga után. A férfi a második világháború után kilépett a katonaságból és Thaiföldre telepedett le. Később felélesztette a thai selyemipart, mint akkor haldokló üzletágat, és többek közt londoni, milánói divatházaknak mutatta be. Közben szorgosan gyűjtött ázsiai tárgyakat, ami ebben a házban -vagyis ahol ő élt egykoron - látható. Sajnos a sikerei csúcsán 1967-ben hirtelen eltűnt egy maláj dzsungelben és azóta sem találták meg őt. 

Jim egykori lakóháza tökéletesen tükrözi Ázsia iránti szenvedélyét. A ház és a kert is csodálatos, és még a szerény jegyárért cserébe egy érdekes idegenvezetést is kap az ember.

Sajnos az esti repülőutam miatt akadt egy pár elintézendő ügyem a bevásárlóközpontban, ahol szintén a Songkran ünneplésének a közepébe csöppentem bele. Addigra már kezdett nagyon-nagyon elegem lenni ebből az őrült őrjöngésből, hogy mindig aggódnom kell, hogy melyik értékem mikor ázik el. Szóval a hatalmas pláza előtt ha akartam hanem, egy habpartyn verekedtem át magam. Nem úsztam meg szárazon, és az sem segített a helyzeten, hogy a megfelelő buszra negyven percet vártam (!) és addig is vízipisztollyal kilőttek,.

 Azt már mondanom se kell, hogy a szállásra érve a főbejáraton egy kis cetli az állt, hogy "A thai újév miatt három napig nem fogadok új vendégeket". A bejárati ajtó kóddal lezárva, a kód pedig a recepción, az üveg ajtótól két méterre...Pont úgy tapadtam az ajtóhoz, mint

Garfield, aki látja, hogy egy karnyújtásnyira van az illatos lasagne, "csak" az üvegfalon kellene átverekednie magát.

Végül megoldottam, hála két bent gübbedő digitális nomádnak, így nem volt gond a délutáni bepakolás. Az estét már Phuketen töltöttem, amit bevallom tök őszintén a legjobban várt helyszínem volt. 

Tehát az aznapi tanulság: MINDIG figyelj oda amikor hostel recepciósa kódokat mutogat. Ja és fényképezd is le!

Tetszett, osztanád? Akkor ne habozz, nyomj egy lájkot, kommentelj!

Még több bejegyzés található a Facebookon

És még több kép az Instagramomon. 

A következő poszt PHUKET-ről jön, ahol sok-sok mázliban van részem és egy gigantikus Buddhával is találkozom. 

Képek forrása: saját és ITT, ITT meg ITT és ITT