Biztosan a Te fejedben is megfordult már, hogy felmondasz és újrakezdesz mindent külföldön. Mert egyszerűen eleged van. Nem bírod. Vagy annyira tökös, hogy mindenkit és mindent hátrahagyva belevágsz A Nagy Ismeretlenbe. Én megtettem.

Amióta az eszemet tudom, a külföld mindig központi szerepet játszott az életemben. Tavaly újévi fogadalomként megígértem magamnak, hogy valamilyen formában külföldre megyek. Teltek-múltak a hetek és hónapok és minden egyre jobban körvonalazódni látszott. A nyári laza külföldi kalandból félév lett majd tessék, már egy éve vagyok távol az otthonomtól. Tehát gap year-en vagyok, de jobban szeretem az alkotói szabadság megnevezést. Szuper, tehát a külföldi munka mellett szabadon alkothatok. Alkothatom a saját életemet, ki ne vágyna erre? Ne, ne próbálj meg itt füllenteni, tudom, hogy néha mindenki csak úgy összepakolna és elmenne jó messzire, ahol senki nem szól bele a dolgaiba.

Tavaly nyáron a barátom és én (no meg egy adag izgatottság) belevágtunk a külföldi életbe. Három és fél hónapot töltöttünk egy görög szigeten, Korfun, ami inkább volt holiday, mint munka a pénzt keresést tekintve. De ezt most hagyjuk. Aztán magam sem hittem volna, de Angliában kötöttem ki, ezúttal egyedül. Várt a téli, ködös rideg szigetország, ahol csaknem egy hónapot töltöttem, a teljes karácsonyi szezont. Kisebb szünet, eszement vívódások és elszánt tervezések után úgy szerveztem mindent, hogy hosszabb távon is itt tölthessem az időmet. Szóval, azóta egy angol kisvárosban írom a külföldi életem újabb izgalmas fejezetét, de immáron nem egyedül. Elmondhatom magamról, hogy alig egy év alatt megtapasztaltam a lusta görög kultúrát és a modoros angol világot is. 

Még mindig írom a sweet escape, azaz édes kiszabadulásom történetét ebben a borús, néha esős, kicsit szürke, de annál klasszabb Angolországban. Mert külföldön élni klassz. Mert a világ túl izgalmas ahhoz, hogy ne fedezzük fel (khm társsal még menőbb).