Vonzónak tűnhet egy fél évet eltölteni a világ másik féltekén, és ott dolgozni. Ne essünk felesleges ábrándokba, mert a szomszéd kertje sem feltétlenül zöldebb. Szeder Barna elutazott, belekóstolt és véleményt alkotott Új-Zélandról testközelből.

Több nyarat lehúzott már az USA-ban, ahol a vendéglátásban dolgozott. Viszont idén még távolabbi helyen töltötte el a szakmai gyakorlatát. Mindig is nagy álmom volt, hogy eljuthassak Új-Zélandra, így mikor megtudtam, hogy ő megvalósította a tervemet, hirtelen ezernyi kérdést zúdítottam rá.

„Sajnos csak öt hetet dolgoztam a maorik lakta szigeten”- tisztázza a dolgokat az elején. „Egy ügynökség révén a Hilton hotelben kaptam munkát, de annyira nem jöttem ki a menedzserekkel, hogy inkább felmondtam” – a cég, akinek a segítségével kijutott, pár éve kezdte a munkaközvetítést és nem alakult ki szabályozás, nem volt jó a szervezés.

„Konkrétan rabszolgának éreztem magam a nagy gépezetben, ezért mondtam fel.”

Kérdezem az árakról, megélhetésről, de hatalmas csalódást okoznak az elhangzott számok. Kerek perec kijelenti, hogy az emberek alulfizetettek. „Körülbelül 1500 új-zélandi dollárt kaptam kétheti munkára, tehát nagyjából 3000-et egy hónapra. Megjegyzem, hetente 45-50 órákat húztam le”. Pedig a 15,5 ÚZ dollár óránként nem hangzik rosszul, amíg nem árulja el, hogy az élelmiszer nagyon drága, és valamennyire a közlekedés is. Ha felpattant egy városi buszra hat perc erejéig, akkor az 5 ÚZ dollárba is került.

Barna elkezd mesélni az emberekről és a szokatlanságokról. „Már 11-12 évesen legálisan dolgozhatnak, ezért nem ritka, hogy sokan 20 éves korukra teljesen kiégnek.” – ha jobban belegondolok, akár tőlük is eredhetne a kihagyott év gondolata. Ahogy befejezik a középiskolát, elindulnak egy világjáró körútra és egy évnyi élményszerzés után talán belevágnak az egyetemi életbe. De leszögezi, hogy az új-zélandiak inkább dolgoznak, mint tanulnak. „Egyszer három haverommal lementünk fürödni a tóba, ahol egy srác megszólalt <<Rohadt hideg a víz, legalább mínusz 10 fokos!>>. Ami persze lehetetlen, mert a víz nulla fokon fagy, onnantól meg jég van.”- tehát megtudom tőle, hogy ha tanulásról van szó, abban eléggé lusták. Viszont a bolhából is elefántot csinálnak, ami az előbbiekkel ellentmond.

„Szeretnek utazni és sokat is élnek a lehetőséggel, hogy bejárják a világot” – mondja, és elkezdek merengeni az okokon. Ha új-zélandi lennék és a világ egyik legelszigeteltebb helyén laknék, biztos égne bennem is a vágy, hogy felfedezzem az egész Földet. A fiatalokban ott pezseg a gondolat, hogy kipróbálják magukat külföldön, és megtudják, hogy mit szeretnének csinálni a jövőben.

Pedig Új-Zéland csodás hely, sok a látnivaló, vízesések, erdők, hegyek, csak éppen az ivóvízzel van egy kis gikszer.

„A csapvíznek nagyon rossz a minősége, nem is lehet annyira inni. Magas az ösztrogéntartalma is, azt hiszem, hogy ezért nőttek meg a cicijeim” (majd nevetve megtapogatta a mellkasát).

A másik égető probléma még az, hogy Ausztrália mellett Új-Zéland felett vékonyodott el a legjobban az ózonréteg. Sajnos, a felmérések alapján az új-zélandi lakosok között van a legtöbb bőrrákos. A naptej és a kalap életmentő kelléke a helyieknek. „Minél északabbra mész, annál melegebb van. Az ottani nyár (mert akkor nálunk persze tél van) nem olyan meleg, maximum 23-24 fok van, az Antarktisz közelsége miatt eléggé le tud hűlni a hőmérséklet”. Amikor a hotelben dolgozott és meleg volt, a menedzsert megkérte, hogy kapcsolják be a klímát. „Azt válaszolta a főnököm, hogy <<Várd meg a telet!>>. Télen ha fázunk akkor várjuk meg a nyarat?” – ezen jó nagyot nevettünk, de a menedzser ezt csöppet sem viccnek szánta. Új-Zélandon nincs központi fűtés, de a házakon szigetelés se nagyon. „Bár nyár vége volt, mégis dideregve ébredtem fel reggelente”- teszi hozzá Barna.

Mind a ketten munkába igyekszünk lassan, én Angliában, ő az USA-ban, ezért időhiányában kifaggatom a gasztronómiáról is. „Sok mindent az európaiaktól vesznek át. Készítenek panini-t, ciabatta-t, sok tengeri herkentyűt esznek, fish and chips-et,  márciustól osztriga is kerül az asztalra.” Megtudom, hogy alapvetően Új-Zéland európaias, Ausztrália meg inkább az amerikai életre hajaz. Természetesen mindkét helyen sok az ázsiai, ami egy érdekes színezetet ad a dolognak. „Igazából a bevándorlók bizniszelnek, rengetegen vannak délen. Északon nem is befogadóak, így szerencsém van, hogy nem oda kerültem.”

Öt hét Új-Zéland után végül hazajött, majd tavasztól ugyanahhoz a céghez került, ahol eddig nyaranta dolgozott. De ezúttal Kanadában.