Élet az örök tavasz szigetén- interjú a Kanári-szigetekről
2017. szeptember 04. írta: Zsófia Tamásy

Élet az örök tavasz szigetén- interjú a Kanári-szigetekről

 

17311189_1380412022038679_2677844177214865767_o.jpg

Korfu után eszem ágában sem volt Angliába menni. A cél egyértelműen a Kanári-szigetek volt, pont úgy, mint Kondor Bernadettnek. Az „örök tavasz” szigetén lebzselni, búvárkodni…de dolgozni? Az milyen lehet? Nézzük meg, hogy mit hagytam ki az angliai döntésemmel.

Bár felesleges ezt a kérdést feltenni, mégis megteszem. Miért pont a Kanári-szigetek? „Alapvetően érdekel a spanyol kultúra, gasztronómia, a latin táncokhoz való vonzódásom is ennek tudható be” –kezdi Detti, aki már február elseje óta kint él és dolgozik. Először Malagát célozta meg, de az ügynökség már nem tudott neki ott helyet biztosítani.

Hol lehet a legkönnyebben elhelyezkedni? Egyértelműen a hotel és éttermi pozíciókban, mivel a sziget gazdasága nagyrészt a turizmusra épül. Ő is egy négycsillagos szállodában talált munkát, ahol felszolgálóként dolgozik. Nyelvtanulásnak se rossz, nem árt a spanyol tudásának ez a szakmai gyakorlat, még ha főleg az alapokat is sikerült egyelőre elsajátítania.

Mindenkit az érdekel, hogy elég-e az, amit tud. „A követelményeket tekintve elég az alap angol, de olyan személyt is ismerek, aki az angol nyelv felelevenítése miatt érkezett és a kihagyás miatt, csak alap szinten beszél”-mondja Detti, és már meg se kérdezem azt, hogy egyáltalán kérik-e a nyelvvizsgát. De ha a spanyolok se törik annyira az angolt, akkor marad az activity-zés és az intenzív spanyol tanulás, ami később Detti szerint meghozza a gyümölcsét.

Ezek után már nagyon felcsigázott a Kanári-szigetek lakóinak a tulajdonságaival. Milyen egy tipikus helyi lakó? „A spanyolok, mint az időjárás, eléggé szélsőségesek. Olykor csöndesebbek, olykor temperamentumosabbak, sokban eltér a magyar kultúrától”.  A munkában nagyon pörgősek, szorgalmasak, bár nekik a munka mást takar, mint itthon. Érdemes megemlíteni, hogy nekik a napi 8 óra bőven elég, véleményem szerint 12-16 órát el sem tudnának képzelni, főleg azért sem, mert a család nagy szerepet játszik az életükben és az senkinek nem kérdés, hogy rájuk is nap, mint nap figyelmet és időt szánjanak.” Sok a környező országokból, városokból érkező munkás, mint például a madridi, filippin. És bár elfogadnak mindenkit, mégis érződnek a kulturális különbségek.”

Az tény, hogy segítőkészek, szeretnek tanítani. Nagyon nyitottak és az érzelmeiknek teret adnak, joggal ők élveznek első helyet a szappanoperák ranglistáján. Egyébként a spanyolok nagyon életvidámak, ami roppant szerethető bennük. Mégis, kell két hét az átálláshoz, amíg az ember megszokja a habitusukat és beszédtémáikat. A nő és a család a mindenük, még a bolti cipekedésben is segítenek. A flörtölésben sem ismernek határt, ha kell, az ablak alá is beosonnak egy szerenádra. De az étteremben sem fogják vissza magukat. Bár imponáló lehet egy kolumbiai bókja, tisztázni kell valamit. „ Az ő szemükben a NŐ a fontos, tehát nem meglepő, ha olykor többször is találkozunk ugyanazzal a bókkal, van, hogy több kiszemelt hölgynek a fülébe is ugyanazokat a mondatokat súgják. De amit mondanak, azt úgy is gondolják”.

Bár tudom, hogy nagyon nehéz egy ilyen csodálatos helyről kedvenc helyszíneket kiválasztani, mégis kifaggatom. „Mivel Lanzarote szigetén dolgozom és ott is van a szállásom, így az egész területet bejártam. Ott kezdtem el búvárkodni is.” Összesen 12 sziget van, nagyon sok az apró is, és még ennél is több természeti csodát rejt magában. De a sok látnivaló mellett kevésbé szépek is vannak: a repülő csótányok.

 

17390752_1380410818705466_5154051495138550007_o.jpg

Nem a csótányok hallatára, de rákérdeztem a gasztronómiára, ha már a vendéglátásnál tartottunk az előbb. „Ha azt mondom, hogy a krumplit és a narancsot egy ugyanazon salátában taláják, az mennyire különleges? Merthogy minden ízvarázst kipróbálnak. Ami lehet, hogy egy külföldi számára igenmeglepő.”-mondja, és megtudom tőle, hogy nagyon jó dolga van neki. Napi háromszor várja a svédasztal a vendégtérben és azt ehet, amit a vendégek is. Persze csak akkor, ha végeztek a munkával. „A gambas egy nagyon fokhagymás étel, kicsi garnélarákkal, olajjal és kenyérrel. Nem vetik meg a pulpo-t se, tehát a polipot, amit kisütnek, jól megfűszerezik és kenyérrel tálalják”. Persze unalmas lenne mindig ugyanazt enni, ezért hétfőn mexikói, szerdán kínai, vasárnap kanári és a többi napokon internacionális konyha dominál.

Közben kezdünk ráunni, hogy a net állandóan megszakad, de akkor sem hagyom annyiban. Érdekel, hogy mi vonzza a búvárkodásban, és hogy a víziszonya ellenére miért ugrott fejest az egészbe, szó szerint. „Teljesen új kihívást akartam, úgy láttam, hogy itt az idő szembenézni a félelmeimmel.”- mondja, és mint minden sztoriban, itt is bejön a képbe egy srác. „Megismerkedtem Francisco-val, akivel minden héten tanultam búvárkodni. Bár nagyon féltem, de lelkes voltam. Egészen különös élmény ez, nincs gravitáció, mintha az ember asztronauta lenne, csak éppen nem a levegőben, hanem a vízben lebeg, miközben különös állatokkal találkozik a felszín alatt.” Az angyalcápától azért megijedt, amikor szembeúszott vele.

18301807_1555326664520208_1207655518830824686_n.jpg

Mindig az érdekel, hogy egy ilyen csodálatos helyen hiányzik-e az embernek Magyarország. „Most már nagyon honvágyam van. Bár nagyon jól érzem magam kint, de hiányzik a családom, barátaim. Ettől függetlenül vissza fogok jönni dolgozni” – nem lepődök meg a válaszán, de azt is teljesen megértem, hogy most Budapesten is jó lesz egy kis időt eltölteni. „Egyáltalán nem akarok otthon dolgozni, főleg nem a vendéglátásban. Nagyon sokat kell teperni, sajnálatos mód nem fizetik meg.” Ismerős okokat hallok a vonal túlsó végén és elgondolkozok azon, hogy mi lenne az a pénz, amiért lemondanék egy kanári-kalandról.

A bejegyzés trackback címe:

https://tamasyzsofi.blog.hu/api/trackback/id/tr7312800114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása